Hőségriadó: Sopronban
féláron lehet két strandot és az uszodát használni
A Lővér Fürdő – Csik Ferenc
uszodába és a Tómalom fürdőre fele jegyárért lehet bemenni a hőségriadó ideje
alatt Sopronban – ezt Sopron polgármestere, dr. Fodor Tamás közölte a soproni
Városházán, ahol Ács Gabriellával, a regionális ÁNTSZ helyettes vezetőjével
közös sajtótájékoztatón ismertette mindazokat az intézkedéseket és teendőket,
amelyekkel a rendkívüli hőség hatásait mérsékelni lehet.
Hőségriadót rendelt el szerdán az országos tiszti főorvos. Érvénybe
lépett a harmadfokú riasztás - vagyis a hőségriadó -, amely csütörtöktől az egész
országra érvényes lesz. Ezek között, amint arra Sopron Megyei Jogú Város
Önkormányzata már a hét elején, a másodfokú riasztás elrendelésekor felhívta a
soproniak figyelmét, szerepel: hogy tartózkodjanak naptól védett, lehetőleg
hűvös helyen. Fogyasszanak sok folyadékot, szükség esetén keressék fel a
légkondicionált üzletközpontokat, egyéb klimatizált, vagy természetesen hűvös
helyiségeket, amíg kellően lehűl a szervezetük. A szellős és világos színű ruha viselete, továbbá a zöldség
és gyümölcsfogyasztás is segíthet a hőség elviselésében. Ács Gabriella szólt arról is, hogy fokozottabban kell
figyelni az idősek, betegek, gyermekek megfelelő folyadékpótlására, gyakran
kell őket kínálgatni folyadékkal. A soproni vezetékes víz mind minőségénél, mind
összetételénél fogva kiválóan alkalmas a célra – hangsúlyozta a szakember.
Dr. Fodor Tamás polgármester hangsúlyozta: a hőségriadó
ideje alatt fokozottan figyel a városvezetés az esetleges szükséges
intézkedésekre. A helyi védelmi bizottság, a városháza hétvégén is ügyeletet
tart, és folyamatosan kapcsolatban van az illetékes hatóságokkal is.
A soproni városvezetés arról is döntött, hogy a harmadfokú riasztás
végéig a soproni Csik Ferenc Uszoda - Lővér Fürdő valamint a tómalmi strand
50%-os kedvezménnyel látogatható.
Ezzel is szeretnék védeni a soproniak egészségét, és segíteni a gyermekes családokat, és
mindazokat, akiknek anyagi nehézséget okozna az uszodajegy megvétele.
A Soproni Víz és Csatornamű fenntartásában működő két
fürdőhely befogadóképességében van még annyi tartalék, hogy az igényeket
kielégítse. A kedvezmény anyagi fedezetét a Vízmű vállalta fel – mondta Sopron
polgármestere.
A harmadfokú hőségriadó időszaka alatt az 50 %-os
belépőjegyek ára a következőképpen alakul:
ALővér Fürdő – Csik ferenc uszodában a felnőtt belépőjegy
600 Ft, a diák-, nyugdíjas jegy 355 Ft, a gyermekjegy (3-6 éves kor között) 205
Ft lesz.
A Tómalom fürdőn a felnőttek 275 forintos, a diákok és
nyugdíjasok 175 forintos, míg a gyermekek 85 forintos jeggyel strandolhatnak és
vehetik igénybe a fürdő szolgáltatásait.
fidesz.sopron.hu