Helyet kell adni a magyar reménynek
2010. július 28.
Családi
elemekre épülő egykulcsos adórendszer jön majd létre januártól –
jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az új Széchenyi-terv
bemutatóján. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az elmúlt 60 napban
több olyan döntést hoztak, ami korábban tabunak számított
Magyarországon. A romeltakarítás után jöhet a felelősségre vonás, majd
az újjáépítés. Az elszámoltatás már folyamatban van, az újjáépítés
pedig a Széchenyi-tervvel kezdődik – mondta Orbán Viktor. Véleménye
szerint a 29 pontos akcióterv nélkül összeomlott volna a magyar
költségvetés és gazdaság.
A választások után azt mondtuk, az elmúlt 20 év
legnagyobb tanulsága, hogy rendszert váltani nem lehet, hanem meg kell
azt dönteni – kezdte szerdai beszédét a miniszterelnök. Orbán
kijelentette, hogy most egy új rendszert kell építeni, és az eltelt 60
nap azt mutatja, hogy Magyarországon több olyan tabut döntöttünk le,
mely akadályozta a sikereket. Orbán példaként hozta föl, hogy a kettős
állampolgárságot, a trianoni évfordulóról szóló törvényt nagy
többséggel fogadta el a parlament.
„Olyan döntéseket hoztunk, amely meggyőz sokakat, hogy a
becsületesen dolgozókat nemcsak morális elismerés illeti, hanem ők
járnak jobban.” A miniszterelnök bejelentette, hogy a közrend és a
közbiztonság ügyében is olyan lépéseket tettek, amelyeket korábban nem
léptek volna meg, mivel ezekről az intézkedéserekről korábban úgy
beszéltek, hogy miért nem lehet azt megtenni.
Orbán Viktor szerint a vállalkozók javaslata volt, hogy a kormányzat
átláthatóbb szerkezetben működjön, és most mindennek van gazdája. A
vállalkozók javasolták, hogy csökkentsék a politikai osztály létszámát,
amit szintén megtettek – hangsúlyozta a miniszterelnök. Az üzletemberek
javasolták a társasági adó összegének csökkentését, amit szintén
végrehajtottunk – tette hozzá. Orbán elmondta, hogy a vállalkozók
javasolták az adórendszer egyszerűsítését, amelynek a kidolgozása
megindult. Orbán bejelentette, hogy családi adózásra épülő egykulcsos
adórendszer jön majd létre januártól.
A választók azt kérték tőlünk, hogy töröljük el az örökösödési
illetéket, eltöröltük – folytatta Orbán Viktor. Igény volt arra is,
hogy felszámoljuk a kitartott kliensi pozíciókat, száz
igazgatótanácsból mindössze tíz maradt. Mostantól már a földön maradt
terméssel is lehet mit kezdeni – utalt a miniszterelnök arra, hogy a
kormány lehetővé tette az otthoni pálinkafőzést. Azt is kérték, hogy ne
legyen boszorkányüldözés, ne azt nézzük, hogy ki jobb- és ki baloldali,
hanem a korrektség legyen az egyetlen mérce. Az üzletben az a partner,
aki korrekt, az üzletben nincs bal és jobb. Hány olyan embert neveztünk
ki fontos pozíciókba, aki baloldali – említette példaként Orbán Viktor.
A miniszterelnök szerint ez a nemzeti centrum politika lényege.
Kérésként fogalmazták meg a választók azt is, hogy az uniós és egyéb
forrásokat tereljük a kis- és közepes vállalkozók irányába, ezért
hirdettük meg az új Széchenyi-tervet – hangsúlyozta a politikus.
Orbán Viktor szerint 1945 és 1989–1990 után 2010-ben ismét eljött az
újjáépítés ideje. Újjá kell építeni a magyar gazdaságot – szögezte le.
Az elmúlt nyolc évben történelmi csúcsra emelkedett a munkanélküliség,
eladósodott az ország, vállalkozások tízezrei mentek tönkre vagy
költöztek külföldre. Mindemellett aránytalanság állt elő a nemzeti
közteherviselésben, óriásira nőtt a bürokrácia, a magyar termékek nem
kaptak védelmet, korrupció és körbetartozás volt a jellemző. A
miniszterelnök szerint nemcsak az adósság nőtt, hanem a szegénység és a
megoldatlan problémák is.
Magyarország újjáépítésének talapzata a nemzeti együttműködés
rendszere – emelte ki Orbán Viktor. Európában már nincs
szekértábor-politika, már mindenütt a nemzeti centrum politikája
érvényesül. Korábban Európát és hazánkat is elárasztották a szavak,
melyek mögött nem volt cselekvés, most azonban ez háttérbe szorult, és
előtérbe került a cselekvés.
A romeltakarítás után jöhet a felelősségre vonás, majd az
újjáépítés. Az elszámoltatás már folyamatban van, az újjáépítés pedig a
Széchenyi-tervvel kezdődik – folytatta Orbán Viktor. Véleménye szerint
a 29 pontos akcióterv nélkül összeomlott volna a magyar költségvetés és
gazdaság. Úgy véli, most már az ország pénzügyileg stabil, „biztos
lábakon állunk végre”. Nem tagadja, lesz még egy-két leminősítés, ám
mindez csak időleges zavart okoz. Hangsúlyozta: amit a magyaroknak az
elmúlt hét hónapban ki kellett állni, azt egyetlen más ország sem bírta
volna elviselni. Emlékeztetett, az elmúlt időszakban elvettek egyhavi
nyugdíjat, közbért, felemelték az áfát, felemelték a nyugdíjkorhatárt.
„Innen nézve a bankadó smafu” – fogalmazott, és hozzátette: mindez
indokolt, jogos és megvédendő.
A miniszterelnök nem gondolja, hogy nem lesznek még a továbbiakban
is nehézségek, de a stabilitás megőrzése a fontos. Elmondta, az Európai
Unió októberben olyan gazdasági intézkedéseket fogad majd el, melyekkel
fenntartható lesz Magyarország stabilitása az IMF segítsége nélkül is.
Úgy fogalmazott, a kapitalizmus válságba került a világban, és az
európaiakat meg fogja ez gyötörni. A nyugati civilizáció nem tudja
fenntartani a termeléseit, jelentősen vissza fog lépni. Ettől mi
elszoktunk, de alkalmazkodni kell, és fájdalmas változások is lesznek –
mondta el. Úgy vélte, a kapitalizmus azért került válságba, mert a
spekulációnak adott túl nagy teret a termeléssel szemben. A magyar
gazdaságnak nincs esélye a növekedésre, ha nem áll át a termelő
kapitalizmusra.
Az új Széchenyi-terv a magyar gazdaság újjáépítésének az alapja, de
többre vállalkozik, mint az elődje – mondta a miniszterelnök. A korábbi
terv a gazdaságnak csupán lendületet adott, míg a mostaninak a fő
feladata az újjáépítés – mutatott rá a politikus. Orbán kijelentette,
hogy az új tervet továbbra is indokolt Széchenyiről elnevezni, mivel az
a hazaszeretet szenvedélyéből fakad. Ha jobb életet és változást
akarunk, akkor nekünk kell cselekedni, mert más nem végzi el a munkát
helyettünk – tette hozzá. A világátrendeződés közepette föl kell tenni
azt a kérdést, hogy mi alapján leszünk képesek a növekedésre –
hangsúlyozta a miniszterelnök.
Véleménye szerint a sajátos magyar gondolkodásmód lehet a jövőbeni
bővülés alapja. Orbán kijelentette, hogy hazánk a parlagon maradt
tehetségek világa kezd lenni, ami lényegesen rontja a
versenyelőnyünket. A miniszterelnök bejelentette, hogy a kormányzati
rendszerben is érvényesülnie kell a magyar gondolkodásmódnak úgy, hogy
az kisebb és hatékonyabb legyen. A kormánynak az ország
intelligenciájában is az élen kell járnia – tette hozzá. „Mindent
rosszabbul csinálunk, mint az uniós országok, miközben a szellemi
teljesítményünkkel dicsekszünk.” Nekünk kell létrehozni Európa
legmodernebb és legversenyképesebb igazgatási rendszerét – hangsúlyozta
a Fidesz elnöke. Orbán kijelentette, hogy Európa legátláthatóbb
költségvetését is meg kell teremteni.
Meghirdetünk egy tervet és konzultációra bocsátjuk, és azt várjuk a
vállalkozóktól, hogy javítsák a vitára bocsátott dokumentumot – hívta
föl a figyelmet a miniszterelnök. A rendelkezésre álló 1000 milliárd
forintot minél értelmesebben kell elkölteni – tette hozzá. A
Széchenyi-terv legfőbb filozófiája, hogy helyet ad a magyar reménynek –
mondta a miniszterelnök. „Jogos az az elvárása az embereknek, hogy
Magyarországon teljesítsék be az álmaikat, és a reményeik itt
teljesedjenek be.” Orbán úgy látja, a fönt elmondottak az új
Széchenyi-tervnek a legfontosabb céljai.